SZÍNHÁZ
A hét legfontosabb színházi eseménye a DESZKA FESZTIVÁL. Debrecenben a Csokonai Színházban idén hetedik alkalommal rendezik meg a Kortárs Magyar Drámák Fesztiválját a Deszkát február 28. és március 4-e között. Kilenc új kortárs drámából készült előadást láthat a közönség valamint helyet kapott a programban a 100 éve született Weöres Sándor életművének színházi szeletét bemutató konferencia, több szakmai beszélgetés, filmvetítés, közönségtalálkozó és felolvasószínházi előadás is. bővebben
Színházban is hódít a retro. Kereken negyven évvel a világsikert aratott mozifilm bemutatója után a KoMod Színház tűzte műsorára Paul Zindel A gammasugarak hatása a százszorszépekre című drámáját. Az előadás képi és zenei világa a hatvanas-hetvenes évek Amerikáját idézi meg, azonban története és mondanivalója itt és most (is) nagyon aktuális: "Határozott törekvései szerint megoldást keres, kérdéseket tesz fel és válaszol meg a szeretet (mint gamma-sugár) virágot (mint reményt) fakasztó potenciájáról." A remek színészi játék, valamint a lakásszínház nyújtotta intimitás katartikus élménnyé varázsolja az előadást. Mi már láttuk, ezért bátran ajánljuk. Előadás szerda este 19 órakor. bővebben
Pénteken a tranzit. hu meghívására a Chto Delat? szentpétervári művészcsoport Budapesten Brecht didaktikus tandrámáinak módszerére alapozva valósít meg egy, a szereplők saját élményeire és részvételére építő színpadi eseményt a Jurányiban Hová lett a kommunizmus? címmel. bővebben
FILM
Csütörtökön mutatják be a mozik Gus Van Sant új filmjét, Az ígéret földjét Matt Damonnal a főszerepben. A filmet idén a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve-díjra jelölték. bővebben
MUZSIKA
Natasha Atlas koncert szombaton az A38 Hajón. A nagyszerű énekes- és táncosnő számos alkalommal járt már Budapesten, de mindig képes meglepetéseket okozni. Egy változatos, izgalmas, elbűvölő, nagy hatású előadó - először az A38 Hajón. bővebben
Utolsó kommentek